Alig ért véget az Ázsia Expressz 2. évadjának vetítése Magyarországon, amikor Skóciában élve, a műsorról mit sem sejtve elhatároztam, hogy útnak indulok Keletre. A terv többhónapnyi hátizsákos utazás volt, kipróbálva azt is, vajon mennyire működik a stoppolás Ázsiában. Később, amikor a valóságshow-ra rátaláltam, még inkább tudni akartam, milyen lenne egy Ázsia Expressz nyíregyházi módra.

Egy 4 hónapos utazás TOP 7 stopplós sztorija következik.

7. Traktorral oda-vissza

Laosz északi részén, épp egy eldugott kis faluból tartottam egy még kisebb, Ban Na nevű falucska felé. A poros földúton egy traktorszerű jármű zakatolását hallottam. Integettem, mosolyogtam és a következő pillanatban a sofőr már a hátsó ülést mutogatta.

A poén, hogy órákkal később, amikor visszafelé sétáltam, ugyanez a traktor haladt el mellettem, hátul két izraeli fiatallal, akikkel korábban már találkoztam egy másik városban. Utánuk szaladtam, így hazafelé is a traktoros bácsival utaztam.

6. Ingyenes buggyzás

Szintén Laosz, és a kifogyhatatlan lehetőségek, ami a járműveket illeti. Vang Vieng természeti csodáit fedeztem fel aznap: hegyet másztam, lagúnában úsztam, hazafelé viszont elfáradtam, így stoppolásra adtam a fejem. Az első amit megpillantottam, egy buggys csoport volt, és a túravezető mellett éppen akadt egy szabad hely. A többi már történelem…

5. Sötétben, földúton, a semmi közepén

Vang Vieng-ből random módon Savannakhet városára böktem rá a térképen, és bár letértem a turisták által kitaposott ösvényről, egy utazási ügynök és a buszsofőr is megerősített abban, hogy fővárosi átszállással, állomásváltás nélkül elérhető az úticélom.

A történet akkor vált izgalmassá, amikor a busz este begurult egy, a város szélén lévő, elhagyatott buszállomásra, ahol kiderült, hogy az alvós busz, amit keresek, a város másik végéből indul. Tuktuk már sehol, a térkép gyalogosan 3 órás távot mutatott, miközben alig több mint 2 órám maradt átérni. Nagy hátizsákkal, sötétben, utcai fények nélkül, földúton, a semmi közepén indultam el, hogy legalább a főutat megtaláljam.

Végül egy motoros vett fel, de a laosziakra jellemzően, ráérősen kezelte a dolgot. Vacsorázni is megállt volna, ha nem magyarázom el a keresztapjának, hogy sietős lenne a menet és fontos, hogy legalább a főútig eljussak. Végül egészen hihetetlen módon a srác legyintett a vacsorára, és újra motorra pattantunk, ráadásul egészen az állomás bejáratáig fuvarozott.

4. Bambuszvirág ajándékba

Kambodzsában egy útitárs is szegődött mellém, de a stoppolás Ázsiában így is mindenhol könnyűnek bizonyult. Egyik esetben egy autóban utaztunk Phnom Penh irányába, tudva, hogy csak a város külterületéig visznek majd.

Meglepetésünkre, mire elértünk a célig, a férfi elintézte, hogy a tuktuk-os unokaöccse elénk jöjjön, majd saját pénzéből kifizette őt, aki így egészen a hostelünk bejáratáig fuvarozott minket. Hiába ellenkeztünk, nem hagyott alább a segítőkészsége, még az anyukája által készített bambusz virágokból is kaptunk egyet-egyet ajándékba.

3. Sok jó ember kis helyen is elfér

Egyszer egy oldalkocsis robogó lassított le az út mentén, amin 1 férfi, 2 nő és 3 gyermek utazott. Mi ott álltunk ketten, két nagy hátizsákkal. Megértően integettünk, hogy menjenek csak tovább, nem férünk így fel, de ők nem ismerték a lehetetlent.

A férfi mögé feldobtak egy gyereket a robogóra, odaült hozzájuk az egyik nő is, mi pedig bepattantunk az oldalkocsiba, ahol kaptam egy gyerkőcöt az ölembe. Elfértünk? El.

2. Esküvői meghívók stoppolás közben

Kambodzsában stoppolva egyik alkalommal esküvői meghívókat osztogattunk katonai bázisokra, amikor egy igazi katonacsalád autójában utaztunk. Mint kiderült az apuka, a lánya és annak jövendőbeli férje is mind a seregben szolgálnak.

Amikor felajánlották, hogy elvisznek minket, egy kérdésük volt csupán: nem bánjuk-e, ha néhányszor megállunk útközben. Akkor még nem sejtettük, életüknek milyen fontos eseménye közben szakítottak időt arra, hogy nekünk segítsenek. Ha ez önmagában nem lenne elég, még étellel-itallal is kínáltak minket az út során.

1. Határőrökkel és egy kitoloncolt külföldivel

Őszintén bevallom, amikor ezt az egész „stoppolás Ázsiában” dolgot kitaláltam, fogalmam sem volt, tiltja-e esetleg törvény, vagy mennyire veszik jónéven a rend éber őrei. Pechünkre Battambang felé tartva épp a Határőrség járműve parkolt le mellénk, de akkor már nem volt mit tenni. Elárultuk az úticélunk, ők pedig kinyitották a hátsó ajtót. Amikor az ülésen egy európai fiatalembert pillantottunk meg, kissé megnyugodtunk: biztosra vettük, hogy ő is egy stoppos. Tévedtünk.

Mint kiderült, a srác valamilyen közlekedési baleset résztvevője volt, börtönben ült néhány napig, közben lejárt a vízuma, most pedig épp a határ felé tartanak, hogy kirakják az országból. Kikerekedett szemmel hallgattuk a történetet, majd gyorsan leszögeztük, hogy mi érvényes útlevéllel és vízummal rendelkezünk.

A határőrök mosolyogva csak annyit kérdeztek válaszul, hogy ebédeltünk-e már ma, mert ha nem, akkor Sisophon-ban – ahol elválnak útjaink – egy étteremnél állnak majd meg. Extra poén, hogy útközben az egyik határőr bejelölt facebook-on, és még hetekig lelkesen lájkolta a Kambodzsáról írt posztjaim.