Ismerős az érzés, amikor előveszel egy régen hordott pulcsit, vagy kabátot és a zsebében találsz egy kis meglepetést? Természetesen nem a koszos papírzsepiről beszélek, hanem olyan apró emlékekről, mint például egy cukorka, amit az étteremben kaptál egy romantikus vacsora után, vagy egy koncertjegy, ahol barátokkal együtt tomboltál.
A minap az utazótáskám mélyén találtam egy apró érdekességet.
Kék papírdobozka, arab felirat, Egyiptomból van. Szinte már meg is feledkeztem róla, pedig annak idején igencsak meglepődtem, amikor kaptam. Innivalót és harapnivalót vásároltam egy hurghada-i boltban, amikor fizetés után a boltos a kezembe nyomta ezt. Először azt sem tudtam micsoda, főleg azt nem, hogy miért adja nekem.
Mint később rájöttem, rágó és nem a két szép szememért kaptam, hanem mert az eladó nem tudott visszaadni 50 piasztert ( = fél egyiptomi font ~ 8 forint) Az ott töltött két hét alatt előfordult még néhányszor ugyanez, idővel teljesen természetesen kezeltem a dolgot. A pénztárcámat nem húzta le a sok apró és rágóra sem kellett már külön költenem.