Míg Magyarországon enyhülnek a koronavírus kapcsán bevezetett korlátozások, Skóciában még szinte minden zárva, és továbbra is dübörög a #maradjotthon kampány. Szorgalmasan be is tartom a szabályokat, de észrevettem, hogy a járvány megjelenése óta a nap jelentős részében valamilyen képernyőt bámulok.
Filmeket/sorozatokat nézek, videochat-elek a szeretteimmel, könyvet olvasok a tabletemen, vagy épp blogot írok. Ezt a szemem is kezdte megérezni és már napközben is egyre fáradtabbá, érzékenyebbé vált.
A felismerést követően igyekeztem képernyőmentes elfoglaltságokat találni, és közben papíralapú olvasmányokra váltani, de mivel könyvtárba járós vagyok, saját példányom alig akad. A könyvtár viszont most zárva, ahogy az adományboltok is, ahol fillérekért lehetne könyvekhez jutni.
Nagyobb összegekkel most nem szerettem volna terhelni a pénztárcám, ezért az ingyenes könyvcserélő oldalakat kezdtem bogarászni. Ekkor jött velem szembe ez a régi telefonfülke a szomszéd faluban.
A híres piros telefonfülkét átalakították és ma már polcokkal felszerelt könyvcserélő szobaként működik, tele mindenféle olvasmánnyal, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Az egész annyira hangulatos, hogy ha egy fotel is lenne benne, bekuckóznék egész napra.